A megbízható jogi képviselő

A minimális megélhetés – minimálbérek 2010-től

A Kormány már évek óta szabályozza, hogy mennyi az, amit mindenképpen keresnünk kell, ha munkavállalóként dolgozunk. Ez az összeg évről évre változik, növekszik. Fontos információ ez mind a munkaadóknak, mind a munkavállalóknak, hiszen az így meghatározott összegnél kevesebbet senki nem vihet haza a virtuális borítékban.

A Kormány az Országos Érdekegyeztető Tanácsban született megállapodásnak megfelelően 2010-re is módosította a minimálbér és a garantált bérminimum összegét. Erről szól a Kormány 295/2009. (XII. 21.) Korm. rendelete a kötelező legkisebb munkabér – minimálbér – és a garantált bérminimum megállapításáról.

A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított személyi alapbér kötelező legkisebb összege 2010. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 73.500 forint, hetibér alkalmazása esetén 16.900 forint, napibér alkalmazása esetén 3.380 forint, órabér alkalmazása esetén 423 forint.

Más a helyzet, ha a munkavállaló legalább középfokú iskolai végzettséget, illetőleg középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben dolgozik. Ekkor ugyanis a garantált bérminimumok a következők:

havibér esetén 89.500 forint, hetibér esetén 20.600 forint, napibér alkalmazása esetén 4.120 forint, órabér alkalmazása esetén 515 forint.

Teljesítménybérezésnél a teljesítménykövetelmények százszázalékos és a teljes munkaidő teljesítése esetén a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló havi munkabérének kötelező legkisebb összege 2010. január l-jétől 73.500 forint, a garantált bérminimum összege pedig 89.500 forint.

A rendelet minden munkáltatóra és munkavállalóra kiterjed. Az emelt béreket elsőként a 2010. január hónapra járó munkabérekben kötelező figyelembe venni.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.

Dr. Kocsis Ildikó

Dr. Kocsis Ildikó

Webáruházunk kínálatából

ELŐRENDELHETŐ



Devizahitel: az ördög markában - Érthetően a devizahitelezés jogi kérdéseiről

MEGVÁSÁROLHATÓ



Érthetően a munkaviszony megszüntetéséről



Érthetően a próbaidőről- kinek és miért lehet előnyös



Színlelt szerződések a munka világában - avagy hogyan NE próbálkozzunk az adóelkerüléssel

Személyes tanácsadás

Jogi témájú kérdése van?
Szeretne konzultálni valakivel?

Jöjjön el hozzánk egy személyes tanácsadásra!

Személyes tanácsadásunk most kedvezménnyel vehető igénybe!

További információért és időpont egyeztetésért hívja a 06-1-266-66-21-es számot!

Jogi Tájékoztató Hírlevél

  • Tudja, hogy mit tehet és mit nem?
  • Tudja, hogy mit hogyan értelmezzen?
  • Tudja, hogy mikor mi változik?
  • Nem érti a jogszabályokat?
A Megoldás létezik!
Kérése alapján Jogi Tájékoztató Hírlevelet küldünk.
 Feliratkozás